RSS Feed LinkedIn Google Plus

Viszlát VCC!

2013. július 23. kedd

​Két és fél év örömteli és sikeres együttműködést követően Farkas Máté és a Virtual Call Center Kft. útjai különváltak. Ez a száraz tényanyag, de mi van mögötte? Vajon együtt érezni, vagy együtt örülni illik ilyenkor? Számomra egyértelműen az utóbbi, nem azért mert végre otthagyhattam őket, hanem mert felettébb kiváltságosnak és szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen csapat tagja lehettem.

Sokat tanultam közvetlen főnökömtől, dr. Fehér Gábortól. Például hogy mennyire fontos, hogy a vezető ismerje a csapatát, tudja, mi a helyzet az egyes emberekkel. Egyszer már nagyon elegem volt, miután hosszú próbálkozások után sem tudtam megoldani valamit, ráadásul külső függőség akadályozott, és elvesztettem a fonalat. A teljes kétségbeesés állapotában odajött a főnök, s megkérdezte, kérek-e egy pohár kakaót. Majd kiment, megcsinálta, s tálcán kaptam a jó meleg, tökéletesen ízesített italt. :) Ez akkor nagy bátorítást jelentett, sokáig megmaradt jó emlékként.

De említhetném azt is, hogy nagyon kreatív légkört tudott teremteni. Többször előfordult, hogy láttuk rajta, hogy nagy a nyomás kívülről, és sokszor ő fogta fel a behatolási kísérleteket annak érdekében, hogy a fejlesztői csapat nyugodt körülmények között tudjon a tervezett munkájára fókuszálni. Az ETAP-ok végén tartott retrospective-ek során előjött problémákat is igyekezett megoldani, legyen szó akár tárgyi eszközök beszerzéséről vagy egy másik osztály rendszeresen zavaró viselkedésének megváltoztatásáról, tudhattuk, hogy Gábor rajta van az ügyön, és szívvel-lélekkel törekszik arra, hogy ne csak néhány itt dolgozó fejlesztő legyen, hanem valóban összeálljon a csapat, melyben egymást segítve és támogatva tudunk a közös cél felé haladni.

Az egész cégre egyébként jellemző, hogy nagyon emberközpontú. Tóth Szabolcs említette az egyik karácsonyi rendezvényen, hogy a VCC értéke azokban az emberekben van, akik itt dolgoznak, és a technológiában. És ez nem csak egy frázis volt, bármikor fordulhattunk a vezetőséghez, ha valami nem tetszett, igyekeztek a lehetőségekhez képest megoldani. Nekem is volt néhány őszinte beszélgetésem Jalsovszky Tamással, és jó volt az a tudat, hogy kimondhattam, ha valami nyomta a lelkemet, nem kellett negatív következményektől tartanom, sőt közösen kerestük a megoldást.

Mint védett fészekben a fióka, úgy nőttem fel itt, s a legnagyobb meglepetés akkor ért, mikor már repülni támadt kedvem: nem hogy lekötözték volna a szárnyaimat, hanem még a kifutópályát is megépítették, s útravalóval gazdagon megáldva bocsátottak el. Ma nem itt tartanék, ha nem a VCC-hez kerültem volna.

Köszönöm az együtt töltött időszakot!

Sok sikert, fiúk!


Nincs hozzászólás

Vélemény?

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem engedélyezett a hozzászólás.