Tegnap ismételten agilis meetupon voltam, a kerekasztal beszélgetés felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon nem bántam meg, hogy elmentem, Kovach Anton előadása egyszerűen zseniális volt (mind témában, mint stílusban), és utána is sokat beszélgettünk vele, ami igen lelkesítően hatott. Megint előjött, mint már annyiszor, hogy a SCRUM bevezetése közben az előjött hibák és nehézségek szinte pontosan ugyanazok voltak, mint nálunk.
Nagyon tetszett Anton, mint tulajdonos és igazgató hozzáállása is: amellett, hogy igyekezett sok mindent megtenni, hogy a beosztottak jól érezzék magukat, a végső cél mégis az, hogy neki hozzanak profitot. És e cél megvalósulása érdekében vezették be az agilis módszert, szabadították fel a dolgozók kreativitását, szoktatták rá őket a felelősség vállalásra, önmaguk és feladataik menedzselésére, a problémák, konfliktusok és súrlódások kezelésére, stb.
Munkavállalóként tudnom és éreznem kell, hogy ez nem rólam szól. A tevékenységem akkor tekinthető sikeresnek, ha utólag visszanézve azt látom, hogy az a feladat, termék, részleg, vagy akármi, amit rám bíztak, felvirágzott; a főnök, ha kiadott egy feladatot, biztos lehetett abban, hogy az profin el lesz végezve; a munkálkodásom során a feletteseimről levettem a terheket és nem rájuk raktam, probléma megoldóként és nem probléma csinálóként voltam jelen, stb. Az, hogy valaki elvégzi azt, amit rábíznak, az az alapjárat, attól ne várjon dicséretet. Jó munkaerő akkor lesz, ha úgymond a szívét-lelkét beleteszi, ha a feladatait lelkesen végzi, ha örül, hogy itt dolgozhat… (tovább…)
Elolvasva a bemutatkozásokat egy lelkes, képzett, de mégis folyamatosan fejlődni akaró, munkájuk és munkahelyük iránt elkötelezett csapat képe tárul elénk, melyből nem hiányozhat Gyula értesítő manager úr, és jelen van a három arc nélküli kolléga is („Ez a te helyed!”). 
